Kinek ajánljuk az EDU kineziológiát?
Azoknak a gyermekeknek, akik már nagyobbacskák, már járnak iskolába, vagy épp iskolába készülnek.
Az Edu-Kineziolgógia más néven pedagógiai kineziológia.
Elsősorban a tanulási képességeinket fejleszti. Megtanítja összehangolva dolgozni a jobb és a bal agyféltekét, hogy azok támogassák a tanulási folyamatainkat.
Az kezelések, – vagy, ahogy mi hívjuk balansz – során, sok mozgással, érdekes gyakorlatokkal fejlesztjük a gyermekeket.
Megtanítjuk működni a lekapcsolt érzékszerveinket, agyféltekénket.
Agyunknak két része alkotja annak egységét:
A jobb agyfélteke és a bal agyfélteke.
Hogyan látja a jobb agyfélteke a világot?
Az egész képet látja, tud tervezni a jövőre. Tele van ötletekkel. A végeredményt látja, az ahhoz vezető utat nem. Heves vérmérsékletű, mindig érzelmei alapján cselekszik. Kommunikációjában költői, képekben, metaforákban fogalmaz. Művészies a látásmódja, az érzelmekre figyel ott is,. Érzelmi alapon dönt,
Hogyan látja a bal agyfélteke a világot?
Racionális, logikus, a részletek fogják meg, de el is tud veszni bennük. Nem tudja, hogy a részek, hogyan állnak össze egésszé. Röviden, tömören fogalmaz, tényeket közöl, azt ami feltétlen szükséges. Az apró dolgokat veszi észre, könnyen meglátja például a hibákat meglátja. Cselekvés előtt megfontolt és körültekintő.
Mit csinál a két agyfélteke együtt?
Ideális, ha a két agyfélteke együtt, összehangolva működik, ilyenkor segítik egymás munkáját. kiegészítik egymást.
Így tudunk optimálisan működni. Így vagyunk a leghatékonyabbak. Ilyenkor sikeresek vagyunk, kreatívak, megvalósítjuk ötleteinket, könnyedén zajlik körülöttünk az élet.
Stressz helyzetben a szervezet leblokkol és bizonyos agyi területek lekapcsolnak. Egyik vagy másik agyfélteke kikapcsol. Csak az egyik dolgozik, a két agyfélteke nem kommunikál egymással. Ilyenkor furcsán látjuk a világot.
Így nehezebb a szövegértés, a cselekvés, a kommunikáció.
Sokszor csak annyit veszünk észre belőle, hogy nekünk valami nem megy.
“Nem értem a matekot.”
“Nem értem, amit olvasok.”
Ilyenkor az agy küzd, de egy lekapcsolt agyfélteke hamar fáradtságot okoz, lelomboznak a kudarcok, jellemző lesz a halogatás és a kedvtelenség a tanulással kapcsolatosan.
Erőltetéssel nem érünk el eredményt. Megoldás, hogy kapcsoljuk be mind a két agyféltekét!
Miért reagálunk így a stresszre?
A múltban átélt félelmek, ijedtség miatt, lefagytunk, megbénultunk. Tehetetlenné váltunk. A stresszek miatt megszakadt a kapcsolat az egészséges testi kommunikációban. Az agyféltekék nem tudnak egymással vagy a többi testrészünkkel egymást támogatóan működni.
Ezt korrigálja, ezt tanítja meg az Edu kineziológia
Milyen problémákra jó?
- tanulási nehézségek
- diszlexia
- diszkalkulia
- diszgráfia
- figyelemzavar
- mozgásproblémák
- szorongások
- tehetetlenség érzés, lekapcsoltság
- és még sok egyéb…
Hogyan zajlik az Edu kineziológia oldás?
Beszélgetés a célról, amit el szeretnénk érni. Első fontos lépés a célmeghatározás.
Ezután játékos és mozgásos gyakorlatokkal feladatokkal oldjuk a stresszt. Összehangolják a test 3 dimenzióját a jobb és a bal agyféltekét. Az órákon tanulunk és játszunk a gyerekekkel.
A gyerekek kapnak otthoni feladatokat is, amit napi rendszerességgel kell végezniük a siker érdekében.
A kezelések javasolt száma 3-5 alkalom
A gyerekek nagyon szeretik a játékos óráimat, sokszor nehéz őket a szülőknek hazacsalogatni.
Állapotfelmérés
Kérheted állapotfelmérésünket, ahol sok játékkal és mozgással, gyakorlatokkal megnézzük, hogyan működik a gyermeked.
Megnézzük, melyik az a terület, amelyet erősíteni kellene.
Árak:
Edu kineziológiai oldás : 16.000,-
Állapotfelmérés + kineziológiai kezelés együtt: 20.000,-
(Bejelentkezés és 24 órán belüli lemondás esetén 8.000,- fizetendő)