Rossz szülő az, aki nem kapja el a gyermekét?

Mindig elkapta őt. Még mielőtt elesett volna. Még a homokozóban is, ahol nagy ütés nem érhette volna pelenkával kipárnázott hátsóját.

És aztán később is.
Sokszor.
Ha sírt, gyorsan meg akarta szüntetni a bánatát. Óvta őt a bántásoktól, sokszor még a kihívásoktól is. Simította előtte az utat.
Ő pedig megszokta.
Sose próbálta igazi erejét.

25 évesen szembetalálkozott az élettel. Az eddig elhárított próbatételek, egyszerre szakadtak a nyakába. Azt volt a legnehezebb megtanulnia, hogy ne adja fel. Hogy bízhat az erejében. Hogy képes bármire.

Ne tedd!

Ha meg akarjuk óvni gyermekeinket a fájdalomtól, hamis dolgot mutatunk nekik.
Nincs olyan, hogy fájdalommentes élet.
A szenvedés nem rossz.
Amikor kihagyjuk a fájdalmat, megússzuk a szenvedést, akkor nincs a végén boldogság sem. A szenvedés és a fájdalom szükséges ahhoz, hogy boldogok lehessünk.
Hogy elmondhassuk magunkról, hogy megcsináltuk, hogy túl vagyunk rajta, hogy átéltük.

 

 

Mert…

• Nincs sportos testalkat edzés nélkül.
• Nincs romantikus, szeretetteljes párkapcsolat, veszekedések, szívfájdalmak nélkül.
• Nem érhetjük el álmainkat, kockázatvállalás és áldozatok nélkül.

 

Természetesen van, amikor kell nekik a segítség. Kell, hogy érezzék, ott vagyunk mögöttük teljes támogatásunkkal.
De szülőnek lenni azt is jelenti, hogy ki kell bírjuk, hogy amikor az élet tanítja Őt.